2015. március 11., szerda



Ismét újabb napra és kalandokra ébredtünk. Itt általában jellemző, hogy érdemes korán lefeküdni és korán kelni, így általában amikor jön fel a nap és világosodik, mi is felébredünk, majd a teraszunkról nézzük a napfelkeltét, miközben kávézunk és reggelizünk valamit.
Ezek után mennek 8-tól a partellenőrzések, mivel ma és voltam Freyával a vendégek fogadására beosztva, így nekem jutott a nap első járőrözése. Kicsit előbb elindultam mint kellett volna, hogy kényelmes tempóban, nyugodtan sétálhassak, mindenhol megállva és körülnézve. A végén még arra is volt időm, hogy az egyik eldugott parton (Vakvának hívják) a sziget végén felszerelt függőágyban pihenjek 15 percet mielőtt visszaindulok.
Ezek után ma közös feladatban gereblyéznünk kellett az erdőben, azt gondolom már hozzá sem kell tennem, hogy moszkitófelhőben csináljuk ezt is. Ne úgy képzeljétek el, mint otthon, amikor köröz 5-6 szúnyog, hanem amikor már kinyitni se szívesen nyitod a szemed annyi szúnyog megy bele, előtte, körülötte, belezümmögnek a füledbe és nem igazán tudd a fejeden vagy a lábadon vagy a hátadon csapdosd le őket éppen.



De legalább mindannyian közösen szenvedünk, senki sem kivétel. Ezek után fogadtuk a látogatókat, ahol ma mindannyian beszédes kedvükben voltak, kérdezgették mit csinálunk itt, honnan jöttünk és hüledezve kérdezték, hogy mi lányok komolyan itt lakunk ezen a lakatlan szigeten a többiekkel? Jókat szoktunk mulatni rajtuk, ahogy azon is, amikor ma meglátta a lábam az egyik férfi, hogy tele van szúnyogcsípésekkel, majd rémülten megkérdezte, hogy komolyan ennyi szúnyog van itt, most akkor őt is meg fogják csípni?
Szemetet is szedtünk a parton, külön felosztjuk részekre ki merre megy és az összes dolgot, amit találunk ilyenkor nagy zsákokba rakjuk, de mivel minden  nap minimum négyszer járőrözünk, így nem sok mindent lehet találni már, hiszen a nagyját már összeszedjük máskor. Ebédszünetben csendes pihenőt tartottunk, aminek végén Alex is beugrott hozzánk beszélgetni és elmesélte (egy beszélgetés kapcsán), hogy volt egy srác a szigeten anno, akinek raszta haja volt, amibe beleköltözött egy szkolopendra és az minden alkalommal, naponta megcsípte őt. Elment az orvoshoz, aki megállapította, hogy a bőre alá ez az állat petéket rakott, majd pár héten belül belehalt a vérmérgezésbe a fickó. Seychellen semmilyen más veszélyes rovar nincs, itt nem kell tartanod hatalmas tarantuláktól, mérges kígyóktól vagy skorpióktól, de ha egy piros kis szkolopendrát látsz, az bizony veszélyes és a helyiek sem éppen jó szívvel beszélnek róla. Egyébként csak a félreértések elkerülése végett, Seychellen alapvetően nincs moszkitó, legutóbb mikor itt jártunk sem Praslinon, sem Mahén sem pedig La Digue-on nem találkoztunk egyetlen árva darabbal sem. Itt azért van annyi, mert ez egy speciális védett természetvédelmi hely, ahol semmilyen vegyszeres szúnyogirtást nem lehet végezni, vagy beleavatkozni a természet körforgásába.
Szerencsére a mai nap nem volt túl sok feladatunk, bár előre megvan csinálva egy heti beosztás, de a délután java része a függőágyakban szundikálással telt, olvasgatással. Ment ma két csónak Praslin-ra építőanyagokért, hullámpalákat hoztak pár ház megjavítására, állítólag ez a mi kis „field station” épületünk is kap belőle. Ezeket segíteni kellett kipakolni a csónakokból, illetve a csónakokat ilyenkor vissza kell forgatni és vízre tolni, hogy aztán csak a vezetővel, nagy sebességgel újra a partra száguldjon és messzebbre csússzon a homokon. Ezután még feljebb kell tolnunk a csónakokat, majd lehorgonyozzák őket a homokba, nehogy elvigye a dagály. Laciék elmentek sznorizni egy kicsit, összekötve némi partellenőrzéssel, Steve ma a soros a vacsorával, aki nagyban serénykedik a moszkitó sújtotta konyhánkban és állítólag Alex is kapott helyi halat, amit megcsinál mindannyiunknak, tehát ő is jön át velünk vacsorázni. 



Délután velünk lógtak kicsit a helyi wardenek is (Auron és Jules, mindketten raszták, az egyiknek rövid raszta haja van, amiről egy cápafog csüng alá, a másikuknak hosszabb és mindketten agyon vannak varrva tetoválásokkal, nagyon seychellois ahogy a helyiek mondják) és ők is panaszkodtak, hogy ma különösen durva meleg volt itt. Kérdeztem tőlük, hogy még nekik is, mit szóljunk mi akik egy hete még az esőben és az 5 fokban ültünk otthon. Jókat nevetnek azon, hogy nálunk még nemrég a hó szállingózott.



Délután benézett hozzánk Leo is, aki a hatalmas aldabra óriás teknős, őt láttuk a sziget szinte másik felén két napja, most konkrétan meglátogatott minket a konyhánkban. A házunk alatt pedig nagyon helyes kis helyi nyulak laknak, akik néha napközben is, de leginkább este eszegetnek nálunk, úgyhogy amikor mosdóba igyekszel a kis fejlámpáddal sokszor lehet találkozni velük.

Holnap reggel egy új feladatot „sme monitoring”-ot fog tanítani nekünk Alex ami a szarkarigókhoz (magpie robin) kapcsolódó munka, kíváncsian várom mi lesz az. Gondolom bármi is, moszkitót tartalmazni fog :D

http://www.seychelle-szigetek-utazas.hu

2 megjegyzés:

  1. La Digue és Mahé alapvetően tényleg eléggé szúnyogmentes szigetek, Praslin-on viszont, úgy november magasságában, nekünk minden áldott este volt egy 1 órás szúnyog rohamunk, aztán meg, mintha mi se történt volna, eltűnt az összes. Ezzel együtt nekünk mégis Praslin a legkedvesebb helyünk :) <3

    VálaszTörlés
  2. Mi 2012 aprilistol majus elejeig tarto 3 het alatt Praslinon egyetlen arva szunyoggal talalkoztunk pedig szinte a dzsungel kozepen laktunk akkor is ott, korulveve dus erdovel. Szerintem az esos idoszakokon mulik, en boldog lennek itt csak 1 oras rohammal :D de nekem is Praslin a legkedvesebb, nagyon szeretem.

    Oleles :)

    VálaszTörlés