2015. november 30., hétfő




Ma úgy döntöttünk, hogy egy ajánlott túraútvonalat veszünk célpontul. A túraútvonal végén egy csodás part található, Anse Major. Victoriáig buszoztunk, onnan pedig a LagunTravel munkatársa, Buddy vitt el minket egészen a túraútvonal kezdetéig.


1-1,5 órás túrának írják mindenhol és figyelmeztetnek, hogy vigyél magaddal sok vizet, amit mi is erősen ajánlunk, hiszen majdnem végig napos részen megy a túraútvonal. Az út elején egy Batman Studio nevű helyen egy helyi azzal próbál turistákat fogni, hogy repülőkutyát tart egy ketrecbe, amit kivesz fotózkodáshoz, annak aki eleget fizet. A túraútvonalon csodás kilátás nyílik a szomszédos Silhouette és North Island-re, illetve több kristálytisztű vizü patak is keresztezi utunkat. Az út végén pedig egy homokos part, az Anse Major várja a megfáradt embereket. Ide csak így gyalog, vagy pedig csónakkal lehet eljutni. Külön érdekessége a helynek, hogy ide fut be a Major folyó is, a partnál egy külön édesvizi természetes „medencét” kialakítva, egészen különleges élményt nyújt. 



 
 


Bementünk a vízbe kétszer is sznorizni, fotózni és filmezni, egészen lenyűgöző volt belegondolni, hogy kis híján decembert írunk, mi pedig a tomboló hőségben úszunk az Indiai-óceán meleg hullámaiban. Kell ennél több? Újra és újra úgy érezzük , hazatértünk.







Mire kijöttünk a fürdésből két rendőr volt a parton, akik minden nap ott vannak  és vigyázzák a part nyugalmát és a turisták értékeit. Elmondásuk szerint ez egy nagyon nyugodt part az is kiderült, hogy a rendőrök közül az egyik Nepálból jött, így erről beszélgettünk egy ideig.

Miután kellően kiúsztuk magunkat, a délutáni órákban hazafelé vettük az irányt. Az utat visszafelé is teljesíteni kellett, ám valamiért erről az oldalról kicsit könnyebbnek tűnt. Az út végén fogtunk egy buszt magunknak Danzil-nál és egészen Victoriáig süvítettünk vele. Itt első utunk a nagy piacra vezetett, ahol még sikerült néhány árust elcsípnünk papayával, mangóval és passion fruit-al, így gyümölcsökkel megrakodva mentünk a helyi take away-be. Miután jól laktunk, a buszállomásra mentünk, ahol most már tudtuk, hogy a La Retreite irányába kéne menni ahhoz, hogy felhozzon minket a busz a hegytetőre ahol lakunk. Elvileg az információ biztos volt, mi pedig beültünk a helyiek közé egyetlen turistaként és vártunk,  hiszen ez a busz fényévente közlekedik idáig, mondták. Gondoltuk kivárjuk, eleget kutyagoltunk már. Végül elindultunk a busszal, ahol egy idő utána  a buszsofőr kérdezte tudjuk-e hova megyünk, valószínűleg nem sok turista jár velük. Mondtuk, hogy tudjuk, oda megyünk ahova írva van a buszon, annak a hegynek a tetejére. Amikor az út nagy részét megjártuk, felbukkant a hegy tetején lévő nagy antenna, mondtuk neki serényen mutogatva, hogy oda megyünk. Lelkesen bólogatott, majd a következő buszállomásnál, ahova le szoktunk amúgy gyalogolni, közölte, hogy ő eddig jött, viszlát. Közben az ajtón behajolva még valaki megkérdezte felmegy e a hegyre, de ő hevesen a fejét rázta, majd kipaterolt bennünket. Mit volt mit tenni, tudomásul vettük, hogy ismét rossz buszra szállhattunk. Felfelé kutyagolva szóba elegyedtünk a szintén a hegyre tartó kérdezősködővel, akiről kiderült, hogy Zimbabwe-ből jött, a felesége kapott itt állást és az egész család a gyerekekkel ide költözött. Tőle kérdeztük jár e busz erre felfele, mire kiderült, hogy annak is fel kellett volna mennie a hegyre, amin mi ültünk, de a buszsofőr egyszerűen 3 emberért nem megy fel a hegyre , hanem inkább kirakja az embereket lent. Nem hittünk a fülünknek. Szóval jó buszon voltunk, egyszerűen szabotálták a buszjáratot…. de legalább lett egy újabb ismerősünk, aki kérte, ha arra sétálunk reggelenként (megmutatta a házát az út mellett) integessünk neki.

így hát maximális mértékig elcsigázva értünk haza a kalandjainkból, ahol már várt a sok-sok éhes kutya és cica száj.



http://www.seychelle-szigetek-utazas.hu


2015. november 29., vasárnap



Csütörtökön érkeztünk meg Mahéra, ami a Seychelle-szigetek legnagyobb, központi szigete. A legutóbbi két alkalommal nem sok időt tudtunk ezen a szigeten tölteni, azonban most 3 hetet leszünk itt, hogy felfedezzük az egészet.


Sokan kérdeztétek mit is csinálunk itt újra, cicákra és kutyákra vigyázunk, illetve tanítjuk őket pozitív megerősítéses állat tréninggel.


 Kellett pár nap amíg minden elrendeződik körülöttünk, tegnap itt a környéken tettünk felfedező körutat ahol lakunk, ma viszont már izgalmasabb kalandokba keveredtünk.
Gyönyörű kilátásunk van onnan ahol lakunk, Praslint, Cousin-t és Aride-ot is látjuk, mindazt, amit annyira, de annyira szeretünk. Viszont mivel magasan lakunk így kisebb gyalogtúrával jutunk le a buszig, ami viszont igen izgalmas, hiszen egy helyi kis falun át visz az egyik útvonal, tele mosolygós, vidám helyivel, a házakból kihallatszó zenével, mindenki integet, mosolyog és köszön, amitől egy perc alatt újra visszarázódunk ebbe a világba és az igazi Seychelle érzésbe.


Ma Victoriában tettünk egy kirándulást, ahol először a Botanikus Kertet látogattuk meg.  Minden alkalommal, amikor itt jártunk megfogadtuk, hogy egyszer ide is bemegyünk , így most az első programjaink közé tartozott. A Botakinus Kertbe 100SCR a belépő fejenként, viszont ha például nem jutnánk át Praslinon a Valeé de Maiba azaz a Május Völgybe, akkor itt is láthatunk Coco de Mer pálmákat és rengeteg egyéb endemikus növényt. Az egész nagyon rendezett, könnyen körbejárható minden életkorban és edzettségi szinten. Még aldabra teknősöket is tartanak, így azokat is van lehetőségünk megtekinteni.


Itt sikerült látni életünk első sárga színű madagaszkári fody-ját. Hogy miért is különleges ez, kérditek. A madagaszkári fodyk hímjei , nászidőszakban (ez pont most van) jellegzetesen piros színűek a nőstények barnásszürke, verébre hajazó színezetüek , és van a harmadik szín, a sárga fody is, amit eddig még soha nem láttunk. Ezt szaknyelven flavisztikus változatnak hívják, a sárgák rendszerint hímek módjára viselkednek és bár próbálnak fészket építeni és nőstényeket elcsábítani, sajnos ők egy genetikai mutáció végett nemzőképtelenek.


A botanikus kertben láttunk először madagaszkári fody fészket is, méghozzá fiókákkal.


A napunk nagy részét a Botanikus Kert felfedezésével töltöttük, majd a város központi része felé vettük az irányt. Seychellen jövő héten lesznek a választások. A pártok a seychelle-i zászló színeiben neveznek és a pirosak, vagy ahogy ezt nálunk régebben nevezték, a vörösek vannak 38 éve kormányon. Állítólag idén kiélezett verseny lesz, de a mai napon a vörösek kampányoltak, ami természetesen itt nem az Európában megszokott kampány. A helyiek hatalmas, szinte karnevál szintű ünneplést tartanak. A kocsikon a vörös párt zászlói, a kisbuszok platóin a helyiek táncolnak a kocsiból üvöltő zenére. Látszólag nagyon fontos ez nekik, de hatalmas bulit csinálnak az egészből, amolyan igazi kreol módra.

Mi magunk is körbejártuk az eseményeket, hiszen ilyenkor mindig kitelepülnek különböző sátrakba „take away” ételt árulók, így láthatóan egyetlen „turistaként” bevetettük magunkat a vörösbe öltözött tömeg közé és elég esélytelenül, de próbáltunk elvegyülni. Sok videóval készülünk majd, amiket akkor láttok majd, ha hazaérünk, de minden szuper pillanatot igyekeztünk megörökíteni nektek, hogy Ti is részesei lehessetek az itteni történéseknek.



Miután jól laktunk és körbe néztünk, hazafelé vettük az irányt, ami igen kalandosra sikerült. Oda ahol lakunk egyetlen busz jár fel, ami egészen fel is hoz a hegyre, a többitől fel kell sétálni, így megkérdeztük a buszállomáson Victoriában melyik hozna minket haza. Ráböktek az egyik induló buszra, hogy azzal menjünk, mi pedig lelkesen fel is ültünk. Azonban ahogy utaztunk kiderült, ez egy eggyel arrébb lévő hegyre visz fel, mint ami nekünk kellett volna. Bár nem igazán tudtuk hol járunk és össze is zavarodtunk, mert ismerős volt a környék, így az egyik ismerősnek tűnő kereszteződésben leszálltunk. A busz azonban rég tovább ment, mire rájöttünk a tévedésünkre. Elővettük a kis térképünket és azon bogarásztunk, hol is lehetünk, amikor egy helyi, kreol srác sietett a segítségünkre. Barátságosan megkérdezte, hogy elvesztünk-e, mire mondtuk, hogy kicsit és megbeszéltük hol vagyunk és hova is szeretnénk menni valójában. Fogta a fejét rendesen, de végül olyan rendes volt, hogy azt mondta elkísér minket és megmutatja a hegyen át vezető rövidített útvonalat. Ő is arrafelé lakott, így útközben leraktuk a boltban vásárolt dolgait, majd tovább mentünk, ahol viszont a barátnője lakott. Már előtte mesélte nekünk, hogy barátnője angol és büszkén mutatta be nekünk pár perccel később. Mi már különösebben meg sem lepődtünk, hogy a 25-30 év körüli srác egy 50 éves nőt mutatott be, mint barátnőjét.  Mintha misem lenne természetesebb felajánlották, hogy egy fő útig kísérnek, ahonnan már biztosan haza találunk. De ez kb. 20 perc kutyagolást jelentett nekik hegyen-dombon át, aztán meg ugye vissza. Útközben én a srác barátnőjével beszélgettem, akiről kiderült két, szinte velem egykorú lánya van, egy régebbi házasságából, illetve, hogy 19 éves korában járt Cousin-on, mert egy helyi warden volt a barátja.
Ebből akkora beszélgetés kerekedett, hogy az is kisült, hogy ismeri a Cousin-os egyik mostani warden, Jason apukáját, aki szintén ott dolgozott régebben. El sem hittük, hogy ilyen kicsi a világ, legalábbis a Seychelles szigetek.

Útközben Laci fotózott egy új madárfajt is, a szigetekre behurcolt Helena-pintyeket (Estrilda astrild).
 

Nagyon hangulatos helyi kis házak mellett vitt az utunk, igazából nem is rossz néha elveszni, hiszen így egy-egy hely teljesen eldugott, más arcát is megismered. Egy percig sem bosszankodtunk a plusz kilométereken és lejtőkön, igaz, hogy erősen hálálkodtunk a Cousin-on töltött időkből szerzett állóképességünknek is. Valószínűleg azért e nélkül sokkal nehezebben bírtuk volna ezt a mai kalandunkat.


http://www.seychelle-szigetek-utazas.hu