Képeslapokra illő, gyönyörű időnk volt ma, a kék minden árnyalatában játszó
óceánnal. Reggel elmentünk Alex-al a seychelle-i szarkarigók, azaz seychelles
magpie robin-ok ellenőrzését elkezdeni és tanulgatni. Ez a madár különösen
fontos a seychelles szigetek élővilágában, hiszen összesen 4 pici szigeten
élnek a világon, melyek mint itt Seychelle-n vannak. Állandó ellenőrzés alatt
állnak, folyamatosan hétről hétre ellenőrzik őket. Minden madár gyűrűzve van, a
sziget különböző territóriumokra van felosztva időről időre végig kell járni
őket, hogy minden madár a helyén van-e és jól van-e, így ezzel a munkával is
bejárjuk a sziget minden szegletét, amit nagyon élvezünk, a moszkitók ellenére.
Ma a vendégek fogadására ketten együtt lettünk beosztva Lacival. Mindenki
utálja ezt a munkát az önkéntesek közül, pedig hozzávetve az otthoni munkához,
ahol egész nap hasonlót csinálok ez a nagyjából fél óra tiszta üdülés. Sok
ideges és frusztrált embernek lehetne felírni receptre egy kis helyi seyhellois mentalitást. A lényeg, hogy
semmivel sem kell nagyon sietni soha és minden munkából kell hagyni egy kicsit
más napokra. Itt minden nyugodtabb és lassabb mederben zajlik, senki sem siet
soha sehova, a napunk egyik legfontosabb része a délelőtti tea szünet, ahol
senki és semmi nem zökkenthet ki minket a kávé-tea-keksz háromság szentségéből.
Főnökök és mi mind együtt ücsörgünk, beszélgetünk, élvezzük az életet. Mégsem
marad le senki semmiről és végül minden munka elvégzésre kerül. A reggeli
vendégek között találkoztunk az első magyar vendégekkel is, akik hallották
amikor pár szót magyarul váltottunk Lacival, majd odaléptek hozzánk
beszélgetni. Nagyon nagyon örültem nekik, jó érzés volt beszélgetni velük egy
keveset. Tom, a főnökünk is örült neki, hogy hasznosíthattuk az anyanyelvünket
:)
Délelőtt a teraszunkon ejtőzve az egyik leggyönyörűbb látvány tárult elénk,
egy szempillantás alatt, palackorrú delfinek úsztak és játszottak a vízben a
házunk előtti részen. Sajnos a fotózáshoz messze voltak, de szabad szemmel jól
láthatóak voltak, illetve távcsővel figyeltük, ahogy játszanak, hol a fejük,
hol a farkuk de főleg a hátúszójuk látszott. Még a könnyem is kicsordult a
gyönyörűségtől, annyira lenyűgöző volt, ahogy vadon élő delfineket nézhetünk a
teraszunkon lévő függőágy kényelméből. Teljesen magával ragadott és lenyűgözött
az élmény, ahogyan behunyom a szemem azonnal magam előtt látom őket, ahogyan a
nap megcsillan a hátukon és fejükön, ahogy a farkuk kikandikál boldogan a
vízből. Tom mesélte, hogy néha, ha a közelben vannak sznorizás közben, hallani
lehet a víz alatt a hangjukat is. Egyébként nagyon félénkek és elúsznak az
embertől, Alex azt is mondta, hogy veszélyesek is tudnak lenni, főleg a magányos
hímek, ha akarnak. Mindenesetre a partól állítólag gyakran lehet látni őket a
környéken.
Kellett ma is kicsit etetni a moszkitókat és invazív növényeket irtani, hát
nem mondanám, hogy bármelyikünk arcára kiülne eközben az élvezet és boldogság,
ez is egy olyan feladat, amit bizony muszáj megcsinálni és túl lenni rajta.
Délután megint hoztak hullámpalákat két csónakkal is Praslinról, ezeket
segítettünk tegnap és ma is kipakolni, mindig mondogatják, hogy óvatosan
bánjunk velük, mert éles a széle, de minden elővigyázatosságom ellenére
sikerült kiszelni egy darabot az ujjamból vele. De legalább ugyanazon az ujjamon
van, amit a megérkezésünk napján elvágtam a csónakkal keresztben. Forgatni és
tolni kell őket, az első alkalommal gyakorlatlan voltam, hogy érdemes megfogni
és rögtön elvágta két ujjamat is. Azok szépen begyógyultak szinte, most
ugyanoda sikerült szerezni még egyet. Szerencsére azért ezek nem vészesek, de
úgy tűnik ez ma nem a lányok szerencsenapja volt, Freya lerúgta a fél körmét az
egyik lábujján, mert belerúgott egy sziklába a homokban (ez viszonylag gyakran
előforduló dolog, nekünk is van már pár felszakadt seb a talpunkon, hiszen
rengeteget mászkálunk mezítláb, de idővel ez is jobb lesz a helyiek szerint,
megedződik a lábunk és jobban bírja) illetve délután Tommal sznorizni voltak
Vacoánál páran (Freya, Jess, Laci és Tom) és kifelé nagyon nehéz volt a partra
jönniük, mert elég nagy hullámok voltak, a part pedig sziklás azon a részen,
úgyhogy még a fiúk is megküzdöttek a kijutással (akiknek egy karcolásuk sem
lett szerencsére), de a lányok szegények összeverték magukat rendesen a
hullámzásban, illetve Freya elég csúnyán elvágta a lábfejét. Én azt hiszem jól
döntöttem, hogy nem vállaltam be és inkább olvasgattam a parton addig őket
várva, egy függőágyban a fák alatt. Viszont láttak rengeteg szép dolgot bent,
egy fehér-uszonyú szirtcápát, szürke szirtcápákat és egy cserepes teknőst is.
Persze ezek csak kis cápák, emberre ártalmatlanok. Ha az óceán nyugodt lesz
azon a részen akkor majd bemegyünk mindannyian, de nem kell aggódni senkinek,
semmi életveszélyes dologba nem rángatnak bele, csak néha Cousin partjai kicsit
több kihívást tartogatnak, mint a turisták által látogatott szigetek.
Aztán a hosszú munkanap után jött a jól megérdemelt vacsora, dél-afrikai
borral, csirkével, rizzsel…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése