2015. december 14., hétfő

Moyenne Island






Seychelle-re utazóként az első amivel szembesülünk, biztosan az, ami az ország nevében is szerepel, hogy szigetekről van szó. Pontosan hány szigetről? Hát erről tán még a helyiek is elvitáznának, hiszen van régi számolási mód, meg van új, amikor több mindent számolnak bele. De mi azt mondjuk 115 sziget, az új számolással még több. Azért valljuk be, ennyit végigjárni egy élet is szinte kevés. Van aki mégis megtette az itt élők közül, köztük a mi barátunk Alex is járt szinte minden megközelíthető és látogatható szigeten. Az egyik legtávolabbi és leghíresebb maga Aldabra, mely innen ahol most ülünk Seychelle fő szigetén, több mint 1000 kilóméterre található. Nem semmi igaz?
 
Bár mi a magunk eddigi 7 meglátogatott szigetével nem biztos, hogy az élmezőnybe kerülünk, de ma újabb két szigetet láttunk, nevezetesen Moyenne-t és Round Island-et. A listánk így 9 szigetre kúszott. De milyen is volt?
  

Reggel fél 10 környékén hajózott ki velünk egy üvegfenekű kis hajó, mely először Moyenne szigetére vitt. Út közben azonban megálltunk az előtte elterülő tengeri nemzeti parknál és egy órás sznorizásra adódott lehetőség a hajóról, sőt még halakat is etettünk kézből. Miután mindenki alaposan kiúszkálta magát a teknős szigetként elhíresült Moyenne felé bontottunk képzeletbeli vitorlát. Eközben kiderült, hogy a hajónk kapitánya régebben Curieuse szigetén volt vadőr (ahol 2012-ben jártunk) valamint a fél éve meglátogatott Aride szigetén is akad közös ismerősünk.
  

 
 

Moyenne a Ste Anne nemzeti park része és 1970 óta természetvédelmi terület. 1915-től 1970es évekig elhagyatott volt, egészen addig amíg egy angol Brendon Grimshaw nevű férfi meg nem vásárolta azt. Grimshaw egy barátjával  a szigeten közel  16 ezer (!!!) fát ültetett és 4,8 km sétaösvényt alakított ki, valamint vett majd tenyésztett aldabra óriásteknősöket. A sziget mai becsült értéke nagyjából 34 millió euro lett az ő ténykedéseinek köszönhetően. A legidősebb teknős a szigeten Desmond, aki 76 éves. A legenda szerint kalóz kincsek vannak eltemetve a szigeten és bár Grimshaw két nagy ásatást is csinált, mely során találtak emberi csontokat, melyeket kalózok maradványai kincset azonban nem leltek.
  

  


Grimshaw 2012 júliusában hunyt el, örökségét azonban fenntartják. A szigetre külön belépőjegy megváltásával látogathatsz, mely után körbe sétálhatod a szigetet. A szigeten jelenleg is laknak wardenek lévén Nemzeti Park, út közben teknősökkel találkozhatunk. 



  


A sznorizás és a séta után farkas éhesen értünk a partra, ahol már az elkészített BBQ várt minket minden földi jóval. A személyzet olyan barrakudát sütött nekünk a parton, hogy újra megcsúfolták a nem szeretem a halat kifejezésemet, hiszen ezt IMÁDTAM. Mondtam is a kapitányunknak, hogy visszahozták nekünk egy rövid időre a Cousinos emlékeink, amikor csak mi és a lakatlan sziget voltunk a személyzettel, csodás volt. Friss saláta tállal, bagettel, üdítőkkel. Miután a hasunkat úgy teletömtük, hogy mozdulni sem volt erőnk, átvittek minket Round Islandra, ahol egy szálloda működik. Ennek a partján ki-ki ejtőzött, ki fürdött még, ki pedig sétálgatott a lélegzetelállító partokon.
  
 
Programunk 4-kor zárult, amikor visszafelé vettük az irányt kis csónakjainkkal és Mahe partjai felé hajóztunk.
 

Csodálatos napot töltöttünk ezeken a szigeten, egyik sem hasonlítható a másikhoz.


http://www.seychelle-szigetek-utazas.hu


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése