Copolia trail es a Trois Freres

Ma reggel, kora hajnalban, 5-kor szólt az ébresztőnk, hogy mindennel időben végezzünk és korán elinduljunk a kiszemelt túrára. Victoriában átszálltunk és hamarosan Sans Souci-nál gyalogoltunk fel a túraútvonal kezdetéhez, ami nem más , mint a Copolia Trail. Minden ajánló szerint is nagyon jól járható és biztonságos útvonal.

Útközben lehet látni repülőkutyákat, ahogyan a jackfruit fa gyümölcseit eszegetik, illetve csodaszép tiszta patakokat, amint lefutnak a környező trópusi dzsungelekből, majd robognak át az út alatt. 

A túraútvonal a Morne Seychellois Nemzeti Parkon belül van, ennek megfelelően tényleg különleges dzsungel élményt nyújt, viszont az út jól kiépített, biztonsággal járható. Ezt a részét a hegyeknek itt „felhőerdőknek” nevezik, hiszen sokszor teljesen felhőkbe burkolóznak. Ennek megfelelően az eső is jön-megy a hegyen pillanatok alatt. Mi is egy pálmalevél alá bújva próbáltuk a minket elkapó trópusi zivatart átvészelni. Itt azonban össze sem lehet hasonlítani egy esőt bármilyen otthonival. Az eső itt meleg, mintha egy hatalmas zuhany nyílna a fejed felett az égben. Nem sokkal utána pedig a nap is kisüt és az akár bőrig ázott ruháidat is megszárítja pillanatok alatt. Bár hivatalosan itt észak-keleti monszun időszak van, az elnevezés teljesen megtévesztő, hiszen itt ez nem jelent többet annál, mint hogy nedvesebb az évszak, de sokszor van, hogy az egyik parton esik, míg a másikon, nem sokkal odébb hét ágra süt a nap. Seychellen rengeteg egymástól kicsit is különböző helyen külön mikroklíma alakult ki a hozzá tartozó egyedi élőhelyekkel. Arról pedig nem is beszélve, hogy ma például ugyan felhősebb napra ébredtünk mint az átlag, de hőfokból és a szépségéből a helynek ez semmit sem vesz el. Ilyenkor itt nincs hideg, egyetlen egyszer nem voltam libabőrös az elmúlt időszakban és most sem itt, pedig ha valaki, akkor én fázós vagyok. Decemberben az óceán olyan meleg, mint a legjobb termál vizek otthon, nem viccelek, komolyan. Mint otthon a Balaton a legnagyobb meleg leges legjobb napján, a legsekélyebb vízben.

Visszatérve a túrára az úton szinte végig felfelé kell mászni, egy zárt túracipő azért erősen ajánlott, de nem igényel semmilyen különleges egyéb felszerelést. Sok vizet viszont mindenképpen. Útközben végig lehet hallani a körülöttünk nyifogó egyedülálló Seychelles-i békákat, ám megtalálni őket legalább akkora kihívás, mint a kaméleont.

Az útvonal végén egy gránit platóra, glacis-ra érkezünk, egészen lenyűgöző látvány, panoráma fogad minket, Mahe egész nyugati részét belátni innen. Illetve az út végén van az igazi főnyeremény, mindaz amiért mi is útnak indultunk, ami nem más, mint a pitcher plant vagyis a seychelle-szigeteki kancsóka (Nepenthes Pervillei). 

Ezek a különleges húsevő növények a leveleik végén kancsó alakú képződményt növesztenek, aminek kis teteje is van, hogy ne essen bele az eső. A kancsó szélén nektártermelő sejtek vannak, amik a rovarokat vonzzák oda, akik könnyen lecsúsznak a kancsó belsejébe. A kancsóban folyadék van, amit emésztőnedv termelő sejtek fejlesztenek, ebbe a rovarok belefulladnak, és lassan megemésztődnek így biztosítva a kancsókák nitrogén utánpótlását.  Ez is, egy csak a Seychelle-szigetekre jellemző endemikus kancsóka faj, mely sehol máshol nem található meg a világon. 

Miután kipihentük magunkat, lefelé vettük az irányt, de mivel igen korán keltünk és délre már végeztünk is ezzel a programunkkal, délben viszont nem igazán jár arra busz, úgy döntöttünk, hogy egy másik, közeli túraútvonalat is kipróbálunk. A Trois-Freres, azaz a Három Testvér túraútvonal közvetlen a buszmegállónál kezdődik, a leírás szerint ez az útvonal egy óra a csúcsig, és nagyon jól kiépített. 

Egy rövid szakaszon a helyi falun át haladtunk, ahol mivel ma ünnepnap volt, mindenhonnan reggea zene üvöltött, a legnagyobb örömömre. Bezzeg otthon mennyit nevettek rajtam gyerekkoromban, hogy milyen fura zenéket és kultúrát szeretek. Itt igazán itthon érzem magam.

Még csodaszép citromfű bokrok is szegélyezték az utunkat, illetve kis patak átfolyások, melyek kristálytiszta vizében lehűthetjük megfáradt lábainkat. A platóra érve itt is pazar kilátás fogad illetve itt is nőnek a már említett kancsókák, bár közel sem olyan látványosan, mint az előző túrútvonalon.

A buszmegállóba visszaérkezve egy helyi bácsival találkoztunk, kissé illuminált állapotában. A buszra 50 percet kellett várnunk, ám ez idő alatt rengeteg mindenre fény derült a bácsi tolmácsolásában. Minden elhaladó autóhoz kötődött egy, a választásokhoz kapcsolódó története, minden elhaladó helyi lakosról megtudtunk mindent, ami fontos, többek között értesültünk a drogosokról és egy fiúról, aki lány, miután nem reagáltunk elmagyarázta, kérés nélkül, hogy tudniillik homoszexuális az illető. Nem unatkoztunk az biztos, a bácsi jóvoltából a környéken élőkről már mindent tudtunk, mir jött a busz annyira szürreális volt az egész, hogy a fáradtságtól és az egész szituációtól már csak nevetni tudtunk.

Itthon aztán a tegnap előre megvásárolt take away várt a hűtőben, mivel itt ma ünnep nap volt és minden zárva volt. Illetve felbontottuk a régen várt, kedvenc kókuszos rumunkat is.