Ma reggel az ágyból élveztük a napfelkeltét az
Indiai-óceán felett, hiszen csodálatos földig érő tolóajtóink vannak a
villában, a terasz és a háló pillanatok alatt egyetlen légtér lesz. Hihetetlen
sok hatalmas denevért látni, amint kinyitod a szemedet, egészen közel repülnek
a teraszhoz. Egészen egyedülálló élmény erre ébredni.
Reggelire
megint egy hatalmas gyümölcstálat csináltunk, amiben most papaya is volt és a
teraszunkon ücsörögve eszegettük. Kora reggel indultunk be Victoriaba, ami
innen nagyjából 13 km, de szerencsére ha lesétálunk a főúthoz rögtön mennek innen
buszok, így nagyon egyszerű a megközelítése. Egyedül a reggeli embertömeg
élménye durva, ha otthon azt hitted nyáron a bkv-n, hogy meleg van, büdös van
és az emberek összetaposnak, akkor próbáld ki Mahén a buszozást. A buszok elég
keskenyek, az itteni hölgyek többsége meglehetősen túlsúlyos, ami szintén nem
segít a helyzeten. Borítékolható, hogy összeizzadnak, a gigantikus méretű
feneküket az arcodba tolják szó szerint, ha olyan szerencsés vagy, hogy le
tudtál ülni, párszor arcon csapnak a táskájukkal és rád csöpög az izzadtság.
Praslinon jobb móka volt buszozni, viszont meglepő módon Mahén sem drágábbak a
jegyek 5 SCR ugyanúgy.
Victoriában
felismertük a környéket ahol három éve jártunk, így lepattantunk a buszról és
hamar a piac és a szuvenír boltok felé vettük az irányt. A legnagyobb
meglepetésünkre az első helyen találtunk olyan Valeé de Mai-s pólót Lacinak,
amit nem sikerült vennünk Praslinon a Valeé de Mai ajándékboltban, így nagy
volt az öröm már kora reggel. Utána egy másik helyen én is találtam magamnak
egy nagyon szép teknősös pólót, illetve a piacon vettünk otthonra vanília
rudakat , curryt, fahéjlevelet és egyéb szuvenírokat.
A
piacon természetesen nem lehet kikerülni a halas részleget sem, ám ott
számunkra nagyon fájdalmas látképpel találkoztunk, rájákkal, pont olyanokkal
amit két napja még csodáltunk a víz alatt, illetve kisebb cápákat is árultak.
Pozitívumként azért tegyük hozzá, hogy bár kifogják és van tradíciója a cápák
evésének, legalább minden egyes részét felhasználják itt, a fogaitól, a bőrén
át, minden porcikáját. Még Alex a szigeten sokat mesélt erről. Ettől
függetlenül borzalmas volt számomra ezeket a csodálatos lényeket itt látni,
számomra az óceánban van a helyük, boldogon és szabadon.
Szépséges rájabarátaink szomorú vége |
Ezek
után a fő buszállomásra vettük az irányt, ahonnan a 14-es járattal a
teaültetvény felé buszoztunk el. Ez a teaültevény messze, magasan van Mahe
hegyei között, de mi elsősorban azért mentünk erre, mert a közelben ajánlottak
egy nagyon jól teljesíthető túraútvonalat. Egy úgynevezett „felhő erdőben”
vezet az út a Morne Blanc csúcsára.
Bár a páratartalom és a meleg miatt annyira
szakadt rólunk a víz, hogy úgy néztem ki felfelé úton, mint akit nyakon öntöttek
egy vödör vízzel, gyönyörű helyeken mentünk. Ezen az úton ha szerencsés vagy
találhatsz kaméleont és helyi békafajokat is, de sajnos ilyen tekintetben
megint hiába kerestünk. Jo, a Cousin
szigetén lévő új tudományos munkatárs mesélte nekünk, hogy 6 hónapjába telt
látni egy kaméleon itt Mahén, úgyhogy nekünk sajnos nem sikerült ez pár óra
alatt, ám a békák hangjait végig hallani lehetett.
Illetve
hatalmas szerencsénk volt, mert felfelé egy újabb wolf snake-t sikerült látni,
ez azonban jóval kisebb és más színváltozat volt, mint a tegnapi. A csúcsra
érve Pazar kilátás nyílt Mahe másik felére. A vissza úton két tanreket is sikerült
felfedezni, akik ugyan betelepített állatok –olyasmi mint a sündisznók- de
rettentő kis viccesen mozognak.
Sajnos az endemikus élővilágnak, fiókáknak nagy
ellensége ő is, nem véletlen, hogy csak pár tropicbird-öt lehet látni a nagy
szigetek felett. Azonban a fülünk 2 hónap után tévedhetetlen, azonnal
meghallottuk a madarakat felettünk.
A
csúcsról visszafelé tartva egy kis ízelítőt kaptunk belőle miért is felhő erdő a hely, kiadós esővizes
zuhanyzásban volt részünk.
Kilátás a csúcsról |
Ha már a környéken jártunk elmentünk a teagyárba is,
ahol a helyi Seytea-ket csinálják.
Délután aztán visszabuszoztunk le
Victoriába, ahol újra sétáltunk egyet a városban, majd hazafelé vettük az
irányt, amiről a tegnap megismert take away helynél leszálltunk és utána az
ételeinkkel együtt jöttünk haza, hogy a teraszunk csodálatos látványát és
kényelmét maximálisan kihasználva együk meg a vacsoránkat. Azt hiszem sok öt
csillagos étterem kilátásával vetekedhetett a mi vacsoránk.
Sokat
ír nekünk Michaela a szigetről, mindannyinknak furcsa ez a változás, annyira
megszoktuk az életünket egy közösségként alig 12 emberrel egyetlen szigeten,
hogy mindenkinek sajog a szíve. Én is mondtam ma Lacinak, hogy olyan érzésem
van, mintha csak egy szokásos hétvégére jöttünk volna el valahova máshova
kikapcsolódni, de újra és újra rádöbbenek, hogy sajnos már nincs több hétfő,
amikor visszamegyünk oda újra, a madaraink és teknőseink közé. Hihetetlenül
szerencsések voltunk, hogy mindazokat az élményeket megélhettük és láthattuk,
semmihez sem fogható Cousin szigete. Ahogyan azt is csak nagyjából tudtuk
éreztetni, hogy a sok küzdelem mellett ez a sok csoda aminek részesei voltunk,
így közösen mennyit tanított nekünk, mennyi minden értékeset adott az életünkhöz,
a felfogásunkhoz, a világnézetünkhöz és tapasztalatunkhoz.
Holnap
még a környékünkön sétálunk, majd helyi idő szerint 2.30kor jön értünk fő
támogatónk a LagunTravel Utazási Iroda kollegája, aki a reptérre visz minket. A
repülőnk innen este 17.30 körül száll fel, majd ahogyan jöttünk Addis Ababan
keresztül, szombat kora hajnalra érkezünk Bécs repterére.
Kövesetek
még minket, hiszen a hazaútról még biztosan beszámolunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése