Élet a Seychelles-szigeteken

Ma reggel az ágyból élveztük a napfelkeltét az Indiai-óceán felett, hiszen csodálatos földig érő tolóajtóink vannak a villában, a terasz és a háló pillanatok alatt egyetlen légtér lesz. Hihetetlen sok hatalmas denevért látni, amint kinyitod a szemedet, egészen közel repülnek a teraszhoz. Egészen egyedülálló élmény erre ébredni. 

  

 

Reggelire megint egy hatalmas gyümölcstálat csináltunk, amiben most papaya is volt és a teraszunkon ücsörögve eszegettük. Kora reggel indultunk be Victoriaba, ami innen nagyjából 13 km, de szerencsére ha lesétálunk a főúthoz rögtön mennek innen buszok, így nagyon egyszerű a megközelítése. Egyedül a reggeli embertömeg élménye durva, ha otthon azt hitted nyáron a bkv-n, hogy meleg van, büdös van és az emberek összetaposnak, akkor próbáld ki Mahén a buszozást. A buszok elég keskenyek, az itteni hölgyek többsége meglehetősen túlsúlyos, ami szintén nem segít a helyzeten. Borítékolható, hogy összeizzadnak, a gigantikus méretű feneküket az arcodba tolják szó szerint, ha olyan szerencsés vagy, hogy le tudtál ülni, párszor arcon csapnak a táskájukkal és rád csöpög az izzadtság. Praslinon jobb móka volt buszozni, viszont meglepő módon Mahén sem drágábbak a jegyek 5 SCR ugyanúgy.

Victoriában felismertük a környéket ahol három éve jártunk, így lepattantunk a buszról és hamar a piac és a szuvenír boltok felé vettük az irányt. A legnagyobb meglepetésünkre az első helyen találtunk olyan Valeé de Mai-s pólót Lacinak, amit nem sikerült vennünk Praslinon a Valeé de Mai ajándékboltban, így nagy volt az öröm már kora reggel. Utána egy másik helyen én is találtam magamnak egy nagyon szép teknősös pólót, illetve a piacon vettünk otthonra vanília rudakat , curryt, fahéjlevelet és egyéb szuvenírokat.

  

  

A piacon természetesen nem lehet kikerülni a halas részleget sem, ám ott számunkra nagyon fájdalmas látképpel találkoztunk, rájákkal, pont olyanokkal amit két napja még csodáltunk a víz alatt, illetve kisebb cápákat is árultak. Pozitívumként azért tegyük hozzá, hogy bár kifogják és van tradíciója a cápák evésének, legalább minden egyes részét felhasználják itt, a fogaitól, a bőrén át, minden porcikáját. Még Alex a szigeten sokat mesélt erről. Ettől függetlenül borzalmas volt számomra ezeket a csodálatos lényeket itt látni, számomra az óceánban van a helyük, boldogon és szabadon.

  

Szépséges rájabarátaink szomorú vége

 

Ezek után a fő buszállomásra vettük az irányt, ahonnan a 14-es járattal a teaültetvény felé buszoztunk el. Ez a teaültevény messze, magasan van Mahe hegyei között, de mi elsősorban azért mentünk erre, mert a közelben ajánlottak egy nagyon jól teljesíthető túraútvonalat. Egy úgynevezett „felhő erdőben” vezet az út a Morne Blanc csúcsára. 

  

Bár a páratartalom és a meleg miatt annyira szakadt rólunk a víz, hogy úgy néztem ki felfelé úton, mint akit nyakon öntöttek egy vödör vízzel, gyönyörű helyeken mentünk. Ezen az úton ha szerencsés vagy találhatsz kaméleont és helyi békafajokat is, de sajnos ilyen tekintetben megint hiába kerestünk. Jo, a  Cousin szigetén lévő új tudományos munkatárs mesélte nekünk, hogy 6 hónapjába telt látni egy kaméleon itt Mahén, úgyhogy nekünk sajnos nem sikerült ez pár óra alatt, ám a békák hangjait végig hallani lehetett.

 

Illetve hatalmas szerencsénk volt, mert felfelé egy újabb wolf snake-t sikerült látni, ez azonban jóval kisebb és más színváltozat volt, mint a tegnapi. A csúcsra érve Pazar kilátás nyílt Mahe másik felére. A vissza úton két tanreket is sikerült felfedezni, akik ugyan betelepített állatok –olyasmi mint a sündisznók- de rettentő kis viccesen mozognak.

  

Sajnos az endemikus élővilágnak, fiókáknak nagy ellensége ő is, nem véletlen, hogy csak pár tropicbird-öt lehet látni a nagy szigetek felett. Azonban a fülünk 2 hónap után tévedhetetlen, azonnal meghallottuk a madarakat felettünk.

A csúcsról visszafelé tartva egy kis ízelítőt kaptunk belőle miért  is felhő erdő a hely, kiadós esővizes zuhanyzásban volt részünk. 

  

Kilátás a csúcsról

Felhőerdő

Ha már a környéken jártunk elmentünk a teagyárba is, ahol a helyi Seytea-ket csinálják.

  

Délután aztán visszabuszoztunk le Victoriába, ahol újra sétáltunk egyet a városban, majd hazafelé vettük az irányt, amiről a tegnap megismert take away helynél leszálltunk és utána az ételeinkkel együtt jöttünk haza, hogy a teraszunk csodálatos látványát és kényelmét maximálisan kihasználva együk meg a vacsoránkat. Azt hiszem sok öt csillagos étterem kilátásával vetekedhetett a mi vacsoránk.

Sokat ír nekünk Michaela a szigetről, mindannyinknak furcsa ez a változás, annyira megszoktuk az életünket egy közösségként alig 12 emberrel egyetlen szigeten, hogy mindenkinek sajog a szíve. Én is mondtam ma Lacinak, hogy olyan érzésem van, mintha csak egy szokásos hétvégére jöttünk volna el valahova máshova kikapcsolódni, de újra és újra rádöbbenek, hogy sajnos már nincs több hétfő, amikor visszamegyünk oda újra, a madaraink és teknőseink közé. Hihetetlenül szerencsések voltunk, hogy mindazokat az élményeket megélhettük és láthattuk, semmihez sem fogható Cousin szigete. Ahogyan azt is csak nagyjából tudtuk éreztetni, hogy a sok küzdelem mellett ez a sok csoda aminek részesei voltunk, így közösen mennyit tanított nekünk, mennyi minden értékeset adott az életünkhöz, a felfogásunkhoz, a világnézetünkhöz és tapasztalatunkhoz.

Holnap még a környékünkön sétálunk, majd helyi idő szerint 2.30kor jön értünk fő támogatónk a LagunTravel Utazási Iroda kollegája, aki a reptérre visz minket. A repülőnk innen este 17.30 körül száll fel, majd ahogyan jöttünk Addis Ababan keresztül, szombat kora hajnalra érkezünk Bécs repterére.

  

  

Kövesetek még minket, hiszen a hazaútról még biztosan beszámolunk.