2015. május 5., kedd



Vasárnap Alex rokonaihoz voltunk hivatalosak Praslinon, akiknek egy csodaszép, hatalmas verandás házuk van, a tengerpart mellett. Volt három kutyusuk és egy fekete macskájuk is, jókat ettünk, ittunk, főztek nekünk helyi finomságokat és Alextól kaptunk meglepetéseket, karneválos pólókat ajándékba és bögrét. Igazán jó barátra leltük benne ebben a két hónapban.
  
vendégségben Alex rokonainál
Alex ékszereket csinált nekem
  
 Délután fürödtünk az előttük lévő parton, de vasárnap szinte megállás nélkül esett, így fürdeni is esőben mentünk, szerencsére a trópusokon ez nem sok gondot okoz. Nagyon kedvesek voltak és csodaszép lezárása volt a hétvégének.
  
zuhogó esőben fürdeni és kókuszos rumot inni a legjobb móka
egy kicsikét esik...
Hétfőn visszajöttünk reggel a szigetre, még utoljára fogadtuk a vendégeket, akik között egy magyar pár is felbukkant nagy örömünkre. Sajnos a heti madárszámlálásnál kiderült a hétvégi viharban sok tündércsér fiókát elvesztettünk, köztük sok kedvencemet is, elég lehangoló volt, de azért szerencsére sokan jól vannak. Este Alex főzött, halfasírtokat sütött meg hal steaket, rizzsel és lencsével, méltó módon ünnepeltük meg az elmúlt két hónapot.
Ma már csak búcsúzkodtunk a szigettől, reggel körbesétáltuk, átmásztuk a sziklákon át az egészet, minden szeglettől elbúcsúzva. Utána már csak pakoltunk a nap java részében illetve délután a víz alatti csodáktól is búcsúztunk, sznoriztunk még egyet és méltó módon köszönt el tőlünk a víz alatti világ, rájákkal, hatalmas papagájhalakkal, amik majdnem emberi méretűek voltak, illetve a rengeteg denevérhal barátunkkal, akik búcsúzóul hozzánk értek annyira közel jöttek és mi is meg tudtuk érinteni őket.
Az utolsó esténket a kilátópontban töltöttük, a kedvenc helyemen,  naplementét nézve.
Szavak kevesek arra, hogy leírjuk azt a csodát amit itt átéltünk az elmúlt két hónapban, igazi otthonná vált a hely, minden viszontagságával és nagyon reméljük, hogy még visszatérünk. Igazi csodavilág volt ez itt két hónapig, aminek minden pillanatát megőrizzük.
 
2015-ben újra Cousin szigetén
Holnap kora reggel visz át a Cousin csónak minket Praslinra, ahol azonnal a reptérre megyünk és átrepülünk Mahéra, ahol péntekig még lesz időnk élvezni Seychelles varázsát. Holnap már onnan jelentkezünk Nektek.



http://www.seychelle-szigetek-utazas.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése