Élet a Seychelles-szigeteken

Elkezdődtek a dolgos hétköznapok a hosszú hétvége után.  Sikerült a beosztásba beleírni minden napra valami specifikus takarítást reggelre, nagy ráhatásra. Jess csinálta a beosztást tegnap és megbeszéltük vele, ha tényleg valaki kitakarítja hetente a ház specifikus részeit sokkal szebb lenne minden. Erre ma reggel megérkezett a főnök és Steve, aki La Diguen volt hétvégén és az első az volt, hogy mindketten elkezdték kritizálni, hogy minek ennyi takarítás… mondtuk, hogy talán, mert nem szeretnénk koszban élni.

Ők inkább minden áldott nap növényeket irtanának, amit mi utálunk és így is csinálni kell legalább kétszer vagy háromszor egy héten. Ezen felül biztos nem fogok még növényeket irtani. Kijelöltük és takarítottuk egy részét a sziklák tetejére vezető útnak, ahol naplementét néztünk múltkor, hogy máskor is feltaláljunk és ne kelljen az erdőben elveszni közben, aztán délután mindenki ment a saját madarait ellenőrizni, én a tündércséreket, Laciék a tropicbird-öket. Szerencsére az összes madaram jól van és éldegél.
  

 Már éppen kezdtem örülni, végeztem az összessel és hazasétáltam, amikor Alex elkapott, hogy menjek vele és nézzem meg a tegnap gyűrűzött magpie robynt a fészekbe, azt mondta gyors lesz, de persze megint nem volt az, az egész szigetet át kellett végül mászni, a sziklákon át, nagyon fárasztó volt. Még csak egy cetlit sem volt időm hagyni a házban, szegény Laci nem tudta hova tűntem és aggódott. Bementünk nap végén sznorizni, hogy kicsit lemossuk a nap koszát magunkról, nagyon nagy hullámok vannak ma is, a látótávolság meglehetősen rossz volt.

Kiderült, hogy hétfőn nemcsak egy hanem két önkéntes is érkezik, az egyik német lesz, aki 40 év körüli, őt már nagyon várjuk, leveleztünk vele egy keveset és úgy tűnik ő is igen rend és tisztaság szerető, mikor írtuk neki mire készüljön itt, így lehet, hogy kicsit javuló tendenciánk lesz. Legalábbis nagyon remélem, mert néha majdnem felrobbanunk, mikor kitakarítjuk szépen a hűtőt például és belevágják a dolgaikat szervezetlenül és zacskóstól, ráadásul úgy, hogy a zacskó nyakig homokos és képesek minden tetejére egy csomó homokkal együtt bevágni. Iszonyatosan rendetlenek, a múltkor valaki ott hagyott konzervjének a zacskójában férgeket találtunk, csomószor rohadnak bent a többiek gyümölcsei, múlt héten mér mi dobáltuk ki őket, majdnem másztak. Próbáltunk szólni, hogy figyeljenek jobban, de nem túl hatásos, annyira összeveszni pedig nem akar az ember azokkal akikkel együtt kell laknia.

Rengeteg madarat találtunk ma is, néha nagyon nehéz ez a része a munkáknak, segítünk akin csak tudunk, de olyan szomorú ennyi madarat látni vergődni tehetetlenül, ráadásul nem mindenkin lehet segíteni még ha lepucolod akkor sem. Úgy fogalmaztam meg, hogy számomra minden egyes ilyen madár olyan, mintha valami szörnyű autóbalesetet vagy valami más szörnyű dolgot látnék, amin nem feltétlen tudok segíteni. Ezzel a legnehezebb szembesülni és elfogadni, mindig mondják az itteniek, hogy ez az élet és a természet része, amiben igazuk van, de nem könnyű elfogadni. Időről időre elszakad a cérna és sírásra görbül a szám egy egy ilyet szegény madár felett. Szerencsére vannak sikerélményeink is, vannak akik szépen el tudnak repülni miután lepucoljuk őket, illetve ha felnézünk az égre lehet látni a több ezer repkedő, fészkelő madarat . Természetesen ezekből van több, de talán ez a legnehezebb része, hogy ezzel minden nap szembesülnünk kell.
  

a seychelle fodyk rendszeresen segitenek a blog irasaban

 Tegnap este jót sétáltunk az óceánparton, telehold volt, ami szinte nappali fényességet varázsolt. Egészen csodálatos élmény ilyenkor végigsétálni a parton, hallgatni a hullámok törését és moraját, nézni a gyönyörű csillagos égboltot.