2015. április 2., csütörtök



A csütörtökből lett nálunk a héten az új péntek. Itt holnap azaz pénteken munkaszüneti nap lesz, így bezár a sziget is, nem fogadunk látogatókat a mi kis lakatlan parányi édenkertünkbe. Egész éjszaka esett az eső kisebb nagyobb szünetekkel, sőt még reggel is, de mire ideértek a mai turisták, addigra kisütött a nap, így most nagyjából olyan érzés, mintha egy otthoni pálmaházba lépnél be, a páratartalom a szokásosnál is nagyobb.
Egy nappal előrébb tolódott a pénteki szokásos bevásárlás is, mindig egy csapat megy hétfőn egy pedig pénteken közülünk. Steve szabad hétvégét kapott, így Jessel hárman maradunk a hosszú hévégére. Illetve Alex is a szigeten lesz, már előre ötletel milyen programokat fogunk csinálni. Ma este megint hamburger grillezéses esténk volt. Nagy örömök a kicsi szigeten. Alexal sokat beszélgetünk ilyenkor a helyi dolgokról, életről, történetekről, egyszer talán majd elmeséljük egy könyvben az egészet. Mindenesetre nagyon élvezzük ezeket az estéket, amikor egy-egy házi koktél (Takamaka Mountya+Sprite, ajánlott kipróbálni) mellett többet láthatunk és tudhatunk meg, mintha csak ide érkező turisták lennénk.
Tegnap két madárról is felvettük az adatokat, akiket találtunk, mindketten gyűrűzöttek voltak, ezek nagyon fontos tudományos információk, interneten kell továbbítani a megfelelő helyre és ha feldolgozták elvileg megkapod a madárral az előzetes  információkat, mikor-ki és hol gyűrűzte, hol látták utána, stb.
  
szundikalo tundercser fioka a teraszunkon
Egyébként nem is hinnétek, hogy mekkora dolog nekünk, hogy folyamatosan tudunk írni Nektek innen, a hatalmas óceán közepéről a mindennapjainkról. Egyrészt ez nekünk is egyfajta kapcsolat a külvilággal, lényegében az egyetlen, hiszen egy teljesen elzárt apró kis szigeten vagyunk lassan egy hónapja. Mindez viszont nem jöhetett volna létre, ha nem bízik bennünk annyira a LagunTravel, akik egy magyar utazási iroda itt a Seychelle-szigeteken, és lesz fő támogatónk, az internetünket biztosítva. Nélkülük nem olvashatnátok kalandos élményeinkről, örömeinkről, nehézségeinkről és mindarról a valódi csodáról, amit itt átélünk a hetek alatt. Tényleg nagyon hálásak vagyunk, hogy a első perctől kezdve segítettek minket, nagyon nagy biztonságot ad a tudat, hogy bármi is adódik itt, van kihez fordulnunk. Ez mondjuk szerintem nem csak nekünk fontos, hanem ha turistaként látogat valaki ide, hatalmas könnyebbség, hogy az anyanyelveden tudsz fordulni bármivel feléjük. Mondom ezt úgy is, hogy jól beszélünk angolul (igen, én is belejöttem és ráállt a fülem a brit és kreol akcentusra pár nap után), angolul kell megértetni magunkat a munkánkban, mégis teljesen más egy ilyesfajta biztonsági hálóval rendelkezni, legyen szó rólunk, vagy akár turistákról. 
  
bronze-eye gekko a sziget bananfajan

http://www.seychelle-szigetek-utazas.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése