Dolgos keddet tudhatunk magunk mögött. Reggel gereblyézéssel kezdtük a
napot, amitől megint vízhólyagok lettek a kezemen. Utána mostam, majd Lacival
mi voltunk ma a vendégek fogadására beírva. Elég sok hajó jött, köztük annak az
irodának a hajója is, akikkel mi jöttünk ide kirándulásra, három évvel ezelőtt.
Nagyon vicces szituáció volt, ahogyan kiderült, mert a hajóskapitányuk is
partra szállt és többször is láttuk már őt, így szokásosan odajött hozzánk
köszönni. Aztán Lacit elkezdték zaklatni a látogatók és kerítenie kellett nekik
ragtapaszt, így ott maradtam én a derékig raszta hajú hajóskapitánnyal, aki
persze seychelle-i férfi szokás szerint, nem sokáig hezitált és felajánlotta
nagyjából 10 másodperc után, hogy mennyire szereti a mosolyogós lányokat, mint
én, szívesen boldoggá tesz engem. Mondtam neki, hogy elég boldog vagyok nélküle
is és alig vártam, hogy Laci vissza érjen. Egyébként ez nem kirívó, találkozni
lehet itt ilyen dolgokkal, inkább vicces volt, sem mint félelmetes vagy
bosszantó. A nap további pár órájában Kate-el közösen menekültünk a srác elől,
amíg a madarakat ellenőriztük, mert valahogy mindig ott bukkant fel, ahol mi is
voltunk.
Ebédre végre 7 hét után friss salátát varázsoltunk magunknak, ritka a
ilyesmi a mi szigetünk felé, mint a fehér holló.
Olyan furcsa belegondolni,
hogy eltelt 7 hét úgy, hogy kezembe sem vettem az okostelefonomat, lassan nem
is emlékszem rá, hogyan működik, nincsen kenyérpirítónk, mégis boldogan eszünk
serpenyőben pirítottat és például Praslinon vadul kerestük a gyufát a
tűzhelyhez, hogy kenyeret pirítsunk, Steve a saját szobájukban ugyanígy azért,
hogy vizet forraljon, mire a főnökünk döbbenten közölte velünk, hogy tök hülyék
vagyunk, fél méterre van a kenyér pirító és vízforraló is. Annyira elszoktunk
ezektől itt a hetek alatt, hogy nem is hiányzik már. Fogalmunk sincs milyen az
kocsik között lenni, itt az egyetlen ami néha elhalad az néhány csónak, ritkább
esetben egy helikopter. Amennyire nehéz volt az első héten a legtöbb modern
világ nyújtotta kényelmet hátrahagyni, annyira természetesség vált mindez itt.
Délután invazívokat irtottunk, illetve találkoztunk közben a helyi
vadőrökkel, akik egy kidőlt pisonia fát próbáltak szétdarabolni, ami a
turistaútvonalak egyikére dőlt rá.
Úszással ünnepeltük a sok növény kiirtását, majd utána még amikor a hőség
már elviselhetőbb, kiástunk egy teknősfészket is és felvettük róla az adatokat.
Ma este a tervek szerint mindenki együtt eszik, Michaela főz illetve a
vadőrök, Aaron, Jules is grilleznek halat, így a legutóbbi tervek szerint ide
jönnek és mindannyian együtt vacsorázunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése