2015. április 28., kedd

A mai nap főleg a takarításról szólt, egész délelőtt egy általam írt rotor alapján kellett mindenkinek takarítani a ház bizonyos részeit, mivel a nagyfőnök ma jött a szigetre. Ebédidődben jöttek Erikkel, aki szintén a mahei irodában dolgozik és nagyon kedves, amikor hozták a napelemek részeit már találkoztunk vele. Azt kell mondjam a találkozás a fő főnökkel nagyon nagyon pozitív volt. Először is, az egész ott kezdődött, hogy meghívott mindenkit, rendes alkalmazottakat és minket önkénteseket is ebédre, amit Praslinról hoztak !! Első jófejségi pont. Rántott csirke és sült krumpli a szigeten, rögtön 10 ponttal feljebb kúszik a kedved. Majd mindannyian, akik a szigeten dolgozunk plusz a főnökség, 14-en egy asztalnál ettünk és közben részt vehettünk az értekezleten, amit 3 havonta tart itt  főnök. És figyelt az emberekre, sőt valóban érdekelte és megfontolta az önkéntesek véleményét is dolgokról! Természetesen megvannak itt is a saját anyagi korlátai, hiszen egy alapítvány működteti, de teljesen más hozzáállást tapasztaltam, mint eddig bárhol. Igazán figyelt és mérlegelte az emberek észrevételeit, akik naponta itt dolgoznak. Illetve arról nem is beszélve, hogy a rendes dolgozóikat nem hagyta csalódásban, kaptak prémiumot is illetve nyugdíjalapot is, láthatóan mindkettő igen jó lehetett, mert a srácok nagyon elégedetten nézték, illetve az egyen pólón és sorton kívül arról beszélgettek, hogy minden vadőr kap új saját maga által választott napszemüveget, mert a régit nagyjából 2 éve kapták. Méghozzá igen csinos összeget adtak nekik erre a célra. Összességében szuper volt bele látni egy kicsit. Beszéltek arról is, hogy ezt az önkéntes programot, amiben részt veszünk, az év végétől fizetőssé teszik, amihez sok felújítás is fog tartozni, erről is kikérték a részletes véleményünket.

Ebéd után, alig 1,5 óra után a nagyfőnök elment a szigetről, mi pedig folytattuk a napunkat a növények irtásával, de ez leginkább madarak mentése volt, mert tegnap éjjel hatalmas vihar volt és rengeteg madarat pisoniába sodort, illetve sajnos két tündércsér fiókát elvesztettünk az éjjeli vihar miatt.
Ma és holnap mi főzünk, ma carbonaras, bacon-os, kukoricás tésztával készültünk, amit igen jó hangulatban főztünk és nagy nagy sikerünk volt.

Készültünk Nektek életképekkel is, fogadjátok szeretettel őket.

közös vacsora a srácokkal
tegnapi Cousin-Praslin hajóút
a centipied turából hazafelé tartva :D
boldog élet a szigetre hazafelé tartva
vásárlás után Cousin-on
http://www.seychelle-szigetek-utazas.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése