2015. március 22., vasárnap


Ismét képeslapokra illő szikrázó napsütésre, a kék minden színében pompázó óceánra ébredtünk. Tény, hogy nehéz betelni a festői szépségű kilátással, amire minden nap ébredhetünk. Mint már tudjátok, a vizet fürdéshez és mosogatáshoz a szigeten egy kútból nyerjük. Ezt azonban pumpálni kell, naponta többször is, hogy mindenkinek biztosítva legyen a szükséges vízellátása. Mivel nekünk is mindenből ugyanúgy ki kell vennünk a részünket, mint a helyieknek, így egy folyamatos, forgó rendszer alapján néha  a kutató központra azaz ránk, kerül a sor, hogy kivegyük a részünket ebben a nemes feladatban. Ezen a héten szombattól jövő hét szombatig mi felelünk azért, hogy mindenkinek legyen elég vize. A kutat egy nap 5x-6x kell pumpálni. A kút az erdőben van, ahogy mi itt nevezzük “moszkitó country”-ban. Igen, mint sejthetitek felhőkben vannak a moszkitók a kút környékén. Ide kell minden nap elmásznia közülünk valakinek, ahol egy benzines motorral működtetett szivattyút kell bekapcsolni, nagyjából annyi víz van a kútban, hogy egy alkalommal 5-6 percig lehet ezt működtetni. 
 


 
Ezen a környéken lakik egy csomó óriásteknős, illetve hatalmas szerencsénkre találtunk itt egy kis (gyerek) óriásteknőst is. Hihetetlenül aranyos volt, egyikőnk sem látott még ilyet ezelőtt. Ezek a teknősök lassan nőnek olyan hatalmasra amit a fotókon eddig látni lehetett és akár több mint száz évet is élhetnek, az emberi átlag életkort bőven meghaladva.



 
Érdekes belegondolni, hogy a kezembe tartott kis teknős minden valószínűség szerint bőven túl fogja szárnyalni az én életemet is és még akkor is ezen a szigeten fog boldogan élni, azokon a partokon cammogni, amikor már nem leszek.

A reggeli járőrözéskor két pisoniába ragadt madarat is találtunk. Ez a növény nagyon alattomos ellensége a madaraknak, a magjai bogáncs szerűen beleragadnak a madár tollába, össze vissza gabalyítva azt, amitől sokszor szegények röpképtelenek lesznek, majd ha nem érkezik időben a segítség, akkor a sok erőlködésben teljesen kifáradnak, kiszáradnak, éheznek, felrepülni nem tudnak és az éjszaka leple alatt a rákok martalékává válhatnak. Fontos része a munkánknak ezeknek a madaraknak a megtalálása és kiszabadítása. Szerencsére mindkét madarat sikerült megtisztítanunk és boldogan repültek tovább.



http://www.seychelle-szigetek-utazas.hu


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése