Magyar Nemzet cikk

Köszönjük a Magyar Nemzet újságírójának, Sütő Dánielnek a rólunk megjelent cikket, a Környezetvédelmi rovatban! Reméljük még sok hasonlóan csodálatos helyről írhatunk Nektek blogot újra!

videó az elmúlt két hónapról

Pénteken reggel már csak a villánk környékén mozogtunk, megvettük az utolsó poggyászba kerülő rumokat és élveztük a teraszunkról a kilátást, próbáltunk lélekben elbúcsúzni a szigetektől, nem sok sikerrel.

Egy kis irónia volt a napban, hiszen reggeltől kezdve nem volt áram a villa környékén, amin két hónap Cousinon élés után nem akadtunk fent, gondoltuk az ebédre szánt pirítósokat majd megcsináljuk serpenyőben a gáztűzhelyen, mint ott, igen ám, de a csodaszép gáztűzhely annyira modern volt, hogy bárhogyan próbálkoztunk, nem lehetett begyújtani gyufával, csak az elektromos szikráztatóval, ami áram híján nem működött.

A villához fő támogatónk a LagunTravel Utazási Iroda munkatársa jött, aki a reptérre vitt minket, ezzel is rengeteget segítve nekünk. Szeretnénk nekik újra megköszönni a rengeteg segítséget, a csodaszép szállást illetve fő kommunikációs csatornánk, az internetünk biztosítását is. 

 

Alextól kapott ajándék pólóban Mahén :)

A gépünk pontosan és időben indult el Mahéról, a szigetek fölé emelkedve ismét azt éreztem, mint három éve, hogy a szívünk egy darabja ott ragad, ezen a csodálatos helyen. Szerintem én voltam a repülőn az egyetlen, aki percekkel a felszállás után is hüppögve siratta a szigeteket. 

  

segítettük a maradék rúpiánkkal a seychelle-i cicákat, kutyákat is

a gépünk Mahéról

naplemente Szomália felett

Addis Ababeig kicsit több, mint 3 órás repülőutunk volt, ahol más sötétben szálltunk le. A reptéren aztán várakozni kellett pár órát, mert a következő járat 00:05-kor indult onnan. Érdekes embereket lehetett látni a reptéren, viszonylag hamar múlt az idő, bár nagyon éreztük, hogy késő éjszakába jár már Seychellen és rettentően álmosak voltunk. Addis Ababebol Stockholmba ment a gépünk, Bécsen keresztül.

Etiópiában a reptéren egy újabb reptéri ellenőrzésen kellett átmennünk, ahol hatalmas nagy sor volt, de szerencsére azokat, akiknek esélytelennek tűnt végigállni a rendes sort addig amíg a gépe elindul, azokat kiszedték a sorból egy másik sorba, ami elsőbbségi sorként működött. Az elején ezt nem tudtam és egyre idegesebben toporogtam a sorban, alaposan feltúráztatva magamat azon, mi van ha lekéssük a járatot :)

Szerencsére aztán remekül volt megszervezve és szó sem volt erről, egy nagyon szép, mindennel felszerelt hatalmas géppel jöttünk Bécsig. Svájci óra pontossággal működtek a járatok, mindkét járat visszafele úton nagyon jó szolgáltatást nyújtott, az Ethiopian Airways légiutaskísérői mosolygósak és nagyon kedvesek voltak, többször hoztak körbe italokat is, nagyon elégedettek voltunk velük. Itt szeretnénk megköszönni az OTP Travelnek az Ethiopian Airways repjegy megvásárlásához nyújtott segítségüket, nagyon jól választottunk és elégedettek voltunk vele.

A bécsi reptéren aztán nagy volt az öröm, Anyukám várt minket a kapukon kilépve egy nagyon kedves barátnőjével, elénk jöttek a reptérre, így igazán luxus dolgunk volt, mert a tervekkel ellentétben nem kellett vonatoznunk Budapestig, hanem kocsival tudtunk hazajönni.

Itthon aztán Lacit egy hivatalosabb és sokkal szebb, házi sütésű születésnapi torta várta, illetve mindenféle mneü, a hiányolt húslevestől, a töltött káposztáig, a lemaradt húsvéti  sonka is az asztalon várt minket, Anyukám jóvoltából.

 

a szülinapi torta

Hatalmas a különbség, egyelőre csak próbálunk hozzá szokni ehhez a másfajta élethez és próbáljuk megőrizni a rengeteg élményt, tapasztalatot, a sok barátságot a szívünkbe elraktározni és közben töretlenül reménykedünk, hogy egyszer újra visszajutunk. Egyszer már sikerült, az biztos, hogy nem adjuk fel.

Köszönjük a rengeteg kedves üzenetet, kommentet és figyelmet amivel követettetek minket.

Készülünk még egy videóval is az útról, azonban az pár hetes munka lesz szabadidőnkben, hogy összevágjuk, azonban érdemes néha még vissza vissza pillantani majd, mert előbb utóbb felkerül ide is.

Ma reggel az ágyból élveztük a napfelkeltét az Indiai-óceán felett, hiszen csodálatos földig érő tolóajtóink vannak a villában, a terasz és a háló pillanatok alatt egyetlen légtér lesz. Hihetetlen sok hatalmas denevért látni, amint kinyitod a szemedet, egészen közel repülnek a teraszhoz. Egészen egyedülálló élmény erre ébredni. 

  

 

Reggelire megint egy hatalmas gyümölcstálat csináltunk, amiben most papaya is volt és a teraszunkon ücsörögve eszegettük. Kora reggel indultunk be Victoriaba, ami innen nagyjából 13 km, de szerencsére ha lesétálunk a főúthoz rögtön mennek innen buszok, így nagyon egyszerű a megközelítése. Egyedül a reggeli embertömeg élménye durva, ha otthon azt hitted nyáron a bkv-n, hogy meleg van, büdös van és az emberek összetaposnak, akkor próbáld ki Mahén a buszozást. A buszok elég keskenyek, az itteni hölgyek többsége meglehetősen túlsúlyos, ami szintén nem segít a helyzeten. Borítékolható, hogy összeizzadnak, a gigantikus méretű feneküket az arcodba tolják szó szerint, ha olyan szerencsés vagy, hogy le tudtál ülni, párszor arcon csapnak a táskájukkal és rád csöpög az izzadtság. Praslinon jobb móka volt buszozni, viszont meglepő módon Mahén sem drágábbak a jegyek 5 SCR ugyanúgy.

Victoriában felismertük a környéket ahol három éve jártunk, így lepattantunk a buszról és hamar a piac és a szuvenír boltok felé vettük az irányt. A legnagyobb meglepetésünkre az első helyen találtunk olyan Valeé de Mai-s pólót Lacinak, amit nem sikerült vennünk Praslinon a Valeé de Mai ajándékboltban, így nagy volt az öröm már kora reggel. Utána egy másik helyen én is találtam magamnak egy nagyon szép teknősös pólót, illetve a piacon vettünk otthonra vanília rudakat , curryt, fahéjlevelet és egyéb szuvenírokat.

  

  

A piacon természetesen nem lehet kikerülni a halas részleget sem, ám ott számunkra nagyon fájdalmas látképpel találkoztunk, rájákkal, pont olyanokkal amit két napja még csodáltunk a víz alatt, illetve kisebb cápákat is árultak. Pozitívumként azért tegyük hozzá, hogy bár kifogják és van tradíciója a cápák evésének, legalább minden egyes részét felhasználják itt, a fogaitól, a bőrén át, minden porcikáját. Még Alex a szigeten sokat mesélt erről. Ettől függetlenül borzalmas volt számomra ezeket a csodálatos lényeket itt látni, számomra az óceánban van a helyük, boldogon és szabadon.

  

Szépséges rájabarátaink szomorú vége

 

Ezek után a fő buszállomásra vettük az irányt, ahonnan a 14-es járattal a teaültetvény felé buszoztunk el. Ez a teaültevény messze, magasan van Mahe hegyei között, de mi elsősorban azért mentünk erre, mert a közelben ajánlottak egy nagyon jól teljesíthető túraútvonalat. Egy úgynevezett „felhő erdőben” vezet az út a Morne Blanc csúcsára. 

  

Bár a páratartalom és a meleg miatt annyira szakadt rólunk a víz, hogy úgy néztem ki felfelé úton, mint akit nyakon öntöttek egy vödör vízzel, gyönyörű helyeken mentünk. Ezen az úton ha szerencsés vagy találhatsz kaméleont és helyi békafajokat is, de sajnos ilyen tekintetben megint hiába kerestünk. Jo, a  Cousin szigetén lévő új tudományos munkatárs mesélte nekünk, hogy 6 hónapjába telt látni egy kaméleon itt Mahén, úgyhogy nekünk sajnos nem sikerült ez pár óra alatt, ám a békák hangjait végig hallani lehetett.

 

Illetve hatalmas szerencsénk volt, mert felfelé egy újabb wolf snake-t sikerült látni, ez azonban jóval kisebb és más színváltozat volt, mint a tegnapi. A csúcsra érve Pazar kilátás nyílt Mahe másik felére. A vissza úton két tanreket is sikerült felfedezni, akik ugyan betelepített állatok –olyasmi mint a sündisznók- de rettentő kis viccesen mozognak.

  

Sajnos az endemikus élővilágnak, fiókáknak nagy ellensége ő is, nem véletlen, hogy csak pár tropicbird-öt lehet látni a nagy szigetek felett. Azonban a fülünk 2 hónap után tévedhetetlen, azonnal meghallottuk a madarakat felettünk.

A csúcsról visszafelé tartva egy kis ízelítőt kaptunk belőle miért  is felhő erdő a hely, kiadós esővizes zuhanyzásban volt részünk. 

  

Kilátás a csúcsról

Felhőerdő

Ha már a környéken jártunk elmentünk a teagyárba is, ahol a helyi Seytea-ket csinálják.

  

Délután aztán visszabuszoztunk le Victoriába, ahol újra sétáltunk egyet a városban, majd hazafelé vettük az irányt, amiről a tegnap megismert take away helynél leszálltunk és utána az ételeinkkel együtt jöttünk haza, hogy a teraszunk csodálatos látványát és kényelmét maximálisan kihasználva együk meg a vacsoránkat. Azt hiszem sok öt csillagos étterem kilátásával vetekedhetett a mi vacsoránk.

Sokat ír nekünk Michaela a szigetről, mindannyinknak furcsa ez a változás, annyira megszoktuk az életünket egy közösségként alig 12 emberrel egyetlen szigeten, hogy mindenkinek sajog a szíve. Én is mondtam ma Lacinak, hogy olyan érzésem van, mintha csak egy szokásos hétvégére jöttünk volna el valahova máshova kikapcsolódni, de újra és újra rádöbbenek, hogy sajnos már nincs több hétfő, amikor visszamegyünk oda újra, a madaraink és teknőseink közé. Hihetetlenül szerencsések voltunk, hogy mindazokat az élményeket megélhettük és láthattuk, semmihez sem fogható Cousin szigete. Ahogyan azt is csak nagyjából tudtuk éreztetni, hogy a sok küzdelem mellett ez a sok csoda aminek részesei voltunk, így közösen mennyit tanított nekünk, mennyi minden értékeset adott az életünkhöz, a felfogásunkhoz, a világnézetünkhöz és tapasztalatunkhoz.

Holnap még a környékünkön sétálunk, majd helyi idő szerint 2.30kor jön értünk fő támogatónk a LagunTravel Utazási Iroda kollegája, aki a reptérre visz minket. A repülőnk innen este 17.30 körül száll fel, majd ahogyan jöttünk Addis Ababan keresztül, szombat kora hajnalra érkezünk Bécs repterére.

  

  

Kövesetek még minket, hiszen a hazaútról még biztosan beszámolunk.  

Reggel hajnalban szólt az ébresztőnk, hogy legyen időnk bepakolni. A búcsúzás mindig nehéz, de ez különösen az volt, Alexnak könnyes volt a szeme a búcsúnál és Michaelával is együtt sírtunk. Michaelától emlékbe egy szép ezüst coco de mer medált kaptam. Amikor először a szigetre léptem, nem hittem volna, hogy ilyen nehéz lesz elmenni.

8-kor aztán eindult a csónak velünk Praslinra, majd miután Jules is megölelgetett minket, Stevetől is elköszöntünk aki szintén ma utazott el.

A reptéren várakozva felfedeztük, hogy a helyi internetet Cousin szigetének fotójával hirdetik.

  

Egy alig 15perces repülőút várt ránk, pont Cousin felett repültünk el, úgy sírtam a repülőn, mint egy kisgyerek. 

  

   

  

Mahéra érve vártuk a kocsit, aki a szállásunkra hozott minket, ami nagyon mókás volt, vártunk vártunk, sehol senki nem volt a megbeszélt időpontba, majd kiderült szegény sofőrünknek a főnöke azt mondta, hogy a kompnál várjon ránk, így ezért késett. Hihetetlen fura volt újra kocsiban ülni és ennyi másik kocsit látni 2 hónap csend után.

A szállásunk Pazar, minden elvárást felülmúl, melyet fő támogatónk a Lagun travel biztosít számunkra. Az Emily Villa Au Capnál található, a villának egyedülálló panorámája van az óceánra, rengeteg denevért látni.

  

Hatalmas tolóajtókkal lehet egybenyitni a teraszt a nappalival és a hálóval és minden biztonságot is megad, saját széfünk van, a villának pedig saját riasztója van, ha elmész otthonról. Tényleg csodaszép, nagyon köszönjük!

  

   

  

  

Délután a környéken sétáltunk és az út mentén végre találtunk helyi gyümölcsárust, ami Prasinról annyira hiányzott, vettünk is hihetetlen finom mangókat, papayát, passion fruit-ot, valamint útközben találtunk érett "aranyalmát" és narancsot, ami csak úgy hullik az útra a szállásunk közelében. Hamarjában meg is ebédeltünk mindebből.

   

  

  

Itt van a közelben a kedvenc Takamaka rumunk lepárló üzeme, ez térítésmentesen látogatható és nagyon érdekes. Bemutatják a cukornádprést, a fermentáló kádakat, a főzőüstöket és a hordóban érlelődő rumot. Az egyedüli dühítő dolog az volt, hogy a saját ajándékbotjukban drágábban kínálták eladásra a rumjukat mint a sarki indiai kisboltban 10 méterrel arrébb ugyanazt, így sajna az indiai bolt kasszáját voltunk kénytelenek gyarapítani, de az élmény így is teljes volt.

  

   

  

  

  

Hazaérve kicsit lepihentünk a délutáni vacsorakereső túránk előtt, eközben Laci hatalmas örömére egy kígyó tévedt a konyhánkba. Nem kell persze megijedni, a Seychelle-szigeteken nincsenek mérges-kígyók, összesen 3 kígyófaj lakik itt: egy kisebb piton (kb. 1m), egy jelentéktelen apró vak kígyó ami az avarban és a nedves talajban lakik, valamint az úgynevezett "wolf snake" (Lycognathophis seychellensis) ami a leggyakoribb, utóbbival találkoztunk a  konyhánkban. Ez egy elegáns, abszolút endemikus, csak itt megtalálható ártalmatlan jószág, néhány fotó erejéig ijedten nézett minket majd villámgyorsan tovasiklott a kerti növények biztonságos sűrűjébe.

  

  

  

Délutáni sziesztánk után elindultunk vacsorát keresni, kezdetben sikertelenül indult akciónk, a kinézett helyek vagy zárva voltak vagy egyáltalán nem voltak sehol. Már már feladtuk a keresést, és egy kisboltban már kezünkben tartottuk a tésztát amit vacsora gyanánt vettünk volna, de valahogy nem nyűgözött le minket ez az ötlet, így újra elindultunk olcsó de jó kaját keresni, csak most az ellenkező irányba és busszal. Pár kilométer buszozás után siker koronázta vállalkozásunk, és egész finom indiai fűszeres csirkét találtunk sült krumplival elvitelre. Miközben vacsoránkat szorongatva buszoztunk vissza egy baleset miatt kisebb forgalmi dugóba kerültünk, két hónap óta először... két személyautó karambolozott totálkárosra törve egymást, úgy láttuk komolyabb sérülést senki sem szenvedett, de a helyi vezetési stílust figyelembe véve csoda hogy nem történik ilyen gyakrabban.

Hazafelé sétálva a domboldalon két hatalmas, rettegett centipede-t, vagyis szkolopendrát is láttunk a lámpánk fényében, Laci ezeknek is mérhetetlenül örült, én már kevésbé voltam lenyűgözve

  

 

Vasárnap Alex rokonaihoz voltunk hivatalosak Praslinon, akiknek egy csodaszép, hatalmas verandás házuk van, a tengerpart mellett. Volt három kutyusuk és egy fekete macskájuk is, jókat ettünk, ittunk, főztek nekünk helyi finomságokat és Alextól kaptunk meglepetéseket, karneválos pólókat ajándékba és bögrét. Igazán jó barátra leltük benne ebben a két hónapban.
  

vendégségben Alex rokonainál

Alex ékszereket csinált nekem

  

 Délután fürödtünk az előttük lévő parton, de vasárnap szinte megállás nélkül esett, így fürdeni is esőben mentünk, szerencsére a trópusokon ez nem sok gondot okoz. Nagyon kedvesek voltak és csodaszép lezárása volt a hétvégének.
  

zuhogó esőben fürdeni és kókuszos rumot inni a legjobb móka

egy kicsikét esik...

Hétfőn visszajöttünk reggel a szigetre, még utoljára fogadtuk a vendégeket, akik között egy magyar pár is felbukkant nagy örömünkre. Sajnos a heti madárszámlálásnál kiderült a hétvégi viharban sok tündércsér fiókát elvesztettünk, köztük sok kedvencemet is, elég lehangoló volt, de azért szerencsére sokan jól vannak. Este Alex főzött, halfasírtokat sütött meg hal steaket, rizzsel és lencsével, méltó módon ünnepeltük meg az elmúlt két hónapot.

Ma már csak búcsúzkodtunk a szigettől, reggel körbesétáltuk, átmásztuk a sziklákon át az egészet, minden szeglettől elbúcsúzva. Utána már csak pakoltunk a nap java részében illetve délután a víz alatti csodáktól is búcsúztunk, sznoriztunk még egyet és méltó módon köszönt el tőlünk a víz alatti világ, rájákkal, hatalmas papagájhalakkal, amik majdnem emberi méretűek voltak, illetve a rengeteg denevérhal barátunkkal, akik búcsúzóul hozzánk értek annyira közel jöttek és mi is meg tudtuk érinteni őket.

Az utolsó esténket a kilátópontban töltöttük, a kedvenc helyemen,  naplementét nézve.

Szavak kevesek arra, hogy leírjuk azt a csodát amit itt átéltünk az elmúlt két hónapban, igazi otthonná vált a hely, minden viszontagságával és nagyon reméljük, hogy még visszatérünk. Igazi csodavilág volt ez itt két hónapig, aminek minden pillanatát megőrizzük.

 

2015-ben újra Cousin szigetén

Holnap kora reggel visz át a Cousin csónak minket Praslinra, ahol azonnal a reptérre megyünk és átrepülünk Mahéra, ahol péntekig még lesz időnk élvezni Seychelles varázsát. Holnap már onnan jelentkezünk Nektek.